Edzés nélkül is lehet fogyni?
Nézz szembe a tényekkel, vagyis önmagaddal
Néha jobb, ha nem dugjuk homokba a fejünket és szembe nézünk a tényekkel. Sokszor előfordul, ha mintegy kívülről látjuk önmagunkat, úgy sokkal hamarabb észrevesszük, felfedezzük a saját hibáinkat. Nincs ez másként az evéssel sem. Helyezz egy tükröt az étkezőasztalra, miközben étkezel, és figyeld, ahogyan elfogyasztod az ételt. Ha saját magunkat figyeljük a tükörben, sokkal kevesebbet fogunk enni.
Fesd át a konyhát, az étkezőt
Nem tűnik túl költséghatékony megoldásnak, mégis működik. Ha éppen fogyókúrázni készülünk, akkor fessük át az étkező falait kék színre. Ennek a színnek ugyanis étvágycsökkentő hatása van. Ha azonban nem szeretnénk magunkat túlenni, és nem szeretnénk a rendelt ételből dupla adagot fogyasztani, akkor olyan étterembe ne menjünk, amelynek a falai sárgára, vagy vörösre vannak festve, mert ez a két szín jelentősen megnöveli az étvágyat. Nem kell azonban kék színre festeni a konyhánk falait, hogy csökkenjen az étvágyunk, az is elegendő, ha csak olyan tárgyra fókuszálunk, amely ebben a színben pompázik.
Jegyzeteljünk, fotózzunk, készítsünk részletes dokumentációt
Nem véletlenül mondják, hogyha fogyni szeretnénk, akkor vezessünk naplót. Ma már könnyedén készíthetünk fényképeket is, így minden egyes nap részletesen dokumentálhatjuk, hogy miből és mennyit fogyasztottunk. Ez is segíthet a fogyásban, hiszen elég csak az aznapi menüre pillantani és máris lelkiismeret-furdalásunk támadhat, ami szintén segíthet abban, hogy kicsit visszafogjuk magunkat.
Lélegezzünk mélyeket
Nem légző gyakorlatokról fogsz olvasni, hanem egészen másról. Egyes kutatási eredmények, tanulmányok azt írják le, hogy már az illatok is eltelíthetnek, és az agyunk érezheti, illetve azt közvetíti számunkra, hogy nem csak beszippantottuk, nem csak belélegeztük az adott étel illatát, hanem meg is ettük azt. Ez azért nem a legjobb fogyókúrás program, így jól tesszük, ha mi is valami más módszert találunk arra, hogy lefogyjunk.