Melyek a legkevésbé hizlaló alkoholos italok?

Az alkoholok sok esetben tudnak veszélyesek lenni, hiszen nagyobb mennyiségben nemcsak a belső működésünkre, hanem az egész testünkre hatással lehetnek. Vannak azonban olyan változatok is, amelyek kevésbé terhelik meg a gyomrunkat, kevesebb kalóriát tartalmaznak, így valamivel többet ihatunk belőlük. De vajon melyek ezek? Cikkünkben most ezeket mutatjuk be!
Melyek a legkevésbé hizlaló alkoholos italok?

Az alkoholok kalóriatartalma

Azt mindenekelőtt megjegyeznénk, hogy az alkohol hizlal, mindegy, hogy melyik és milyen formában isszuk, egy idő után meg fog rajtunk látszódni, ha túl sokszor vesszük elő őket a buliban vagy a vacsora mellé. Persze nem a fél pohár vörösborról beszélünk, de ezt is érdemes belekalkulálni a napi kalóriamennyiségbe.

Legtöbbször a karácsonyi időszakban szoktunk túlzásokba esni, amikor már a sok sütemény és édesség miatt, amúgy is mindegynek véljük, hogy mennyi szeszt iszunk meg az ebéd mellé. Nem szükséges azonban lemondani róluk, egyszerűen érdemes őket mértékkel fogyasztani és inkább olyat választani, amelyek valamivel kevesebb cukrot tartalmaznak.

A bor

A bor az egyik, ha nem a legkedveltebb ital Magyarországon a pálinka mellett. Főleg a száraz vörösek nyugodtan beilleszthetőek a mindennapi életbe, hiszen ezek kevesebb kalóriát tartalmaznak. Nem sokkal kisebb mennyiségben, viszont a bennük található rezveratrol képes megakadályozni, hogy a szervezetünk a zsírt elraktározza. Persze mindez továbbra sem azt jelenti, hogy egy jó adag töltött káposzta után egy vörösbor majd mindent semmissé tesz, viszont elősegítheti az emésztési folyamatokat.

A gin

A röviditalok között talán a gin az egyik legkedveltebb, hiszen többféle módon is fel lehet használni. Remekül ízesíthetőek, perzsa rózsaszirom vásárlásával pedig tovább növelhetjük az élvezeti értékét. Ez kicsit sem ad hozzá a kalóriatartalmához, ellenben sokkal fogyaszthatóbbá teszi a szeszt.

A vodka

A legtisztább italnak számító vodkát nemcsak az oroszok fogyasztják előszeretettel, hiszen hazánkban is nagy kultusza van. Amennyiben szódával keverjük és persze nem egy egész üveget döntünk le egy este alatt, nem fogunk meghízni tőle. Ünnepek során is érdemes inkább ezt választani, hiszen kevésbé terheli meg a gyomrunkat, mint egy édesebb alkohol. Azonban ne feledjük, hogy ennek is magas a glikémiás indexe, így gyorsan megemelheti a vércukorszintünket. Érdemes fogyasztani hozzá pár szem magot vagy valamilyen egészséges nassolnivalót, hogy ne legyünk azonnal éhesek.

Összegezve

Elmondható tehát, hogy számos olyan alkohol van, amely kis mértékben is hizlaló hatással van ránk, ettől függetlenül akadnak szeszek, amik kevésbé dobják meg a súlyunkat, ha egy kicsit többet iszunk belőlük. Ilyen például a vodka, a gin, illetve a száraz vörösbor is egyaránt. A ginhez perzsa rózsaszirom vásárlása is javasolt, hiszen ezzel nem dobunk az ital kalóriatartalmán, ellenben sokkal ízletesebbé tehetjük azt.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan legyünk kreatívak - a kreativitás is fejleszthető

Hogyan legyünk kreatívak?

A kreativitás fejleszthető. Léteznek trükkök és módszerek, amelyek nagy hasznunkra lehet, ha a kreativitásunkat szeretnénk fejleszteni.

Az önismereti tanfolyam - Az önfejlesztő tanfolyamok népszerűsége töretlen – mindenki számára hasznos lehet.

Önismereti tréning - hasznos lehet

Az önfejlesztő tréningek rendkívül hasznosak. Ha szeretnénk sikeresebbek lenni a magánéletben vagy a munkában, akkor mindenképpen jelentkezzünk egy önismereti, önfejlesztő képzésre.

Az irodai munka - 3 ok, amiért az irodai munka kövérít – drasztikus túlsúlyt is okozhat.

3 ok, amiért az irodai munka kövérít

Az irodai munka akár még elhízáshoz is vezethet. Mi magunk azonban sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne hízzunk el.